speaker-info

Dr. Pálfi Géza

Energiatárolási és -hálózati innovációs szakértő, NKM Nemzeti Közművek Zrt.

 

Dr. Pálfi Géza az energiatárolás és -hálózati innováció prognózisának egyik vezető szakértője és előadója hazánkban. 14 éve foglalkozik energetikával jogi, kereskedelmi és tudományos szempontból – jelenleg az NKM Nemzeti Közművek Zrt. energiatárolási és hálózatfejlesztési projektjeit felügyeli.

A 2000-es évek elején kapcsolódott be az egyik első szabadpiaci energiakereskedő cég munkájába. Jogi diplomájára és kereskedelmi tapasztalataira alapozva éveken át villamos energia illetve gázkereskedelemmel foglalkozott, innen lépett az innováció területére. Részt vett többek között a MOL Energiakereskedő Kft. villamos energia üzletágának kiépítésében. Olyan úttörő kezdeményezések fűződnek nevéhez, mint például a Virtuális Erőművek (VPP) létrehozásában való részvétel a Dalkia Zrt. – nél, vagy az első magyarországi ipari méretű energiatároló megépítése. Célja, hogy az energiatárolás, mint „a mindennapok technológiája a jövőből”, honosodjon meg mind az ipari mind a magánszférában.

My Sessions