2018-08-15

NKM HACKATHON

Az NKM Hackathon verseny célja, hogy olyan élvonalbeli ötleteket és megoldásokat támogasson, amelyek fenntartható működéssel valódi változásokat jelentenek az energia és közmű szektorban, forradalmasítják vagy megkönnyítik egy nagyvállalat belső működési folyamatait, növelik az üzleti vagy piacelérési eredményeket. Jelentkezhetsz akár egy új technológiai megoldással, mobil alkalmazással, IoT, Fintech, BigData, blockchain rendszerrel vagy egyedülálló energia-megtakarítási eljárással.

A versenyzők közé választott fiatal tehetségek, startup csapatok, fejlesztők és innovatív szakemberek a termék- és üzletfejlesztési mentorok, illetve a kihívást megfogalmazó szakterület/iparág képviselőinek támogatásával 72 órán keresztül – egy intenzív fejlesztői sprint keretében – közös erővel hoznak majd létre újszerű megoldásokat egy-egy iparági kihívás témakörében. A verseny során a jelentkezőkből és az ötleteikből kiválasztott húsz résztvevő csapat célja egy MVP, azaz Minimum Viable Product (minimálisan működőképes termék) vagy egy prototípus megalkotása az NKM által kidolgozott szektor-specifikus kihívások megoldására.

A Hackathlon társkurátorainak olyan ismert szakembereket és szakmai műhelyeket kértünk fel, kiknek neve és szakmai elismertsége garanciát jelent arra, hogy a 72 óra végeztével értékes eredmények, prototípusok, illetve validáció szülessen majd:

  • Courtney Gras – A NASA korábbi mérnöke és a fizikai inverterek kiváltását és a tárolók szoftveres vezérlését forradalmasító Design Flux Tech alapítója. 2016-ben felkerült a Forbes „Harminc sikeres fiatal 30 alatt” listájára, és a Midwest Energy News szerint egyike a zöld technológiával foglalkozó „Top 40 sikeres 40 év alatti” szakembernek. Született vállalkozó, mentor és „A vállalkozó egy cselekvő ige” című könyv szerzője.
  • Turcsán Tamás Péter – A The Connect East Incubator alapítója és a Hackathon-in-a-Box főszervezője. A hazai startup világ véleményvezére, sorozat-vállalkozó. Egyetemi és nagyvállalati Innovációs eseménysorozatukban eddig harmincnyolc nagyobb régiós Hackathon-eseményt szervezett a csapatával (többek közt olyan cégeknek is, mint az Intesa San Paolo, a Nestlé vagy a Generali), melyek során nyolcszázat is meghaladó ötlet-prototípus született a közel 1.500 résztvevő közreműködésével.
  • Müller Tamás – A Hackathon-in-a-Box-események mellett öt éve szervez nemzetközi mentor programot Women Startup Competition néven női vállakozóknak és startupoknak szerte Európában Londontól Moszkváig, több mint hétszáz európai csapatot mentorálva, támogatva
  • Millenáris Startup Campus – a régió egyik legnagyobb coworking és startup közössége, a budapesti tech cégek és események legújabb találkozópontja. Küldetése, hogy egy támogatói környezetet hozzon létre az ökoszisztéma különböző szereplőinek, fejlessze a helyi szcénát és Budapest láthatóságát a nemzetközi startup térképen. Szakmai közreműködőként, illetve az inspiráló helyszín biztosítása mellett a megfelelő tehetségek és startupok elérésében is segíti a Flux Hackathon verseny szervezését.
  • TXD Impact Design – a TEDxDanubia kurátorai, Honti Pál és Mányai Csaba által alapított exkluzív stratégiai műhely, mely több évtizedre visszatekintő multidiszciplináris kutatómunka és üzleti tapasztalat szintézisére épít. Ennek eredményeképpen egy olyan különleges módszertant és megközelítésmódot dolgoztunk ki és alkalmazunk, mely transzformatív erejű hatás és siker eléréséhez segíti partnereinket, akár egy előadásról, eseményről, akár innovációról vagy jövőorientált üzleti stratégiáról beszélünk. Hiszünk abban, hogy egy tiszta, 20/20 látásmód és jövőkép a gyorsan változó világunk kényszerítő nyomása alatt is segíthet elkerülni mind az “előrelátás nélküli cselekvés” rövidlátó, mind a “cselekvési térkép nélküli vízió” mocsárszerű csapdáit és útvesztőjét.

A háromnapos munkát és prezentációt követően az ünnepélyes eredményhirdetésre október 4-én kerül majd sor a Flux Konferencián.

További információ